Rendkívül színvonalasra sikeredett a Kárpát-medence legnagyobb szónokversenyének, az Eötvös szónokversenynek 2023-as döntője, amelyen Kondor Balázs, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulója szerezte meg az 1. helyet, Kovács Dániel, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulója lett a második, a dobogó 3. helyére pedig Farkas Lili Anna, szintén a győri a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulója került fel.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszékének szervezésében zajló megmérettetés igazi kihívás az ifjú szónokoknak, hiszen az ELTE BTK dísztermében tartott döntőn egy ötperces szónoklatot kell rögtönözni, és érvelni kell valami mellett, vagy ellen. Ezúttal, mivel a versenyt április 1-jén rendezték, egy antik idézettel kapcsolatban kellett kifejtenie mindenkinek a gondolatait: „Utólag már a bolond is okos.”
Komoly tudással rendelkezik a mostani generáció
A szónokverseny a zsűrielnök szerint azt bizonyította, hogy igenis komoly tudással rendelkezik a mostani generáció jó pár tagja is, kár siránkozni azon, hogy mi mennyire jobbak voltunk. Az első helyezett Kondor Balázs pazar előadásával azt bizonyította, hogy születnek még remek szónokok és kiváló munkát végeznek a felkészítő pedagógusok.
A második helyezett Kovács Dániel előadása a zsűrielnök elmondása szerint elképesztően szuggesztívre sikerült, tartalmilag a maximum pontszámot kapta.
Tökéletes volt a vonalvezetése, egymást érték a hasonlatok, metaforák, tökéletes rendben követték egymást az antik szerzők precízen idézett gondolatai. Ami pedig fontos, hogy emellett értelmes és humoros is volt az előadás – mondta a zsűrielnök a verseny után.
A dobogó 3. helyére pedig Farkas Lili Anna, szintén a győri a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulója került fel.
A versenyen külhoni magyar fiatalok is részt vettek, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Határtalanul program jóvoltából.
Az első 10 helyezett nevét itt olvashatják:
I. helyett: Kondor Balázs – Győr – Felkészítő tanár: Lőrinczy Anna
II. helyezett: Kovács Dániel – Budaörs – Felkészítő tanár: Vadász András
III. helyezett: Farkas Lili Anna – Győr – Felkészítő tanár: Horváth-Bárány Réka, Lőrinczy Anna
IV. helyezett: Erdős Luca – Budapest – Felkészítő tanár: Juhászné Székely Hajnalka
V. helyezett: Karácsondi Bence – Budaörs – Felkészítő tanár: Vadász András
VI. helyezett: Kecskés Barnabás – Gyöngyös – Felkészítő tanár: Tomcsik Erika
VII. helyezett: Szabó Noel – Dunaújváros – Felkészítő tanár: Szűcsné Dr. Harkó Enikő
VIII. helyezett: Kis Patrik – Budapest – Felkészítő tanár: Tasi Józsefné Wacha Katalin
IX. helyezett: Varga Norton – Gyöngyös – Felkészítő tanár: Bárdosiné Kovács Erzsébet
X. helyezett: Noveczki Janka – Békéscsaba – Felkészítő tanár: Buzás Edina