Élni akarom az életemet, nem dokumentálni: 30 versenyző küzdött meg a Kárpát-medence legjobb szónoka címért, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem dísztermében.

A Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Magyar Nyelvőr Alapítvány, az ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék szervezte a 2024. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyt. A döntőben Jackie Kennedy szólását kellett megcáfolni vagy megerősíteni. Öszesen 5 perc állt az ifjú szónokok rendelkezésére.

Csak úgy röpködtek a metaforák és hasonlatok. A nagyívű víziók végén egy budaörsi fiatalember vitte haza az első helyezettnek járó kupát és a 100.000 forintot. Kovács Dániel, az Illyés Gyula Gimnázium tanulója vehette át a díjat.

A 2. helyezett Urbán Máté, a budapesti Szent István Gimnázium tanulója.

A 3. helyezett Ferenc Bettina, a székelyudvarhelyi Benedek Pedagógiai Líceum tanulója lett.

Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezető egyetemi docense volt a zsűri elnöke, aki elmondta, hogy a résztvevők nagy száma és az esemény színvonala bizonyítja, hogy remek szónokok vannak a mai fiatalok között is. Bár sokan azt gondolják a fiatalok közül, hogy a közösségi média világa elveszi a lehetőséget attól, hogy megéljék a mindennapokat, vannak, akik úgy gondolják, hogy az egyén felelőssége az, hogy mértékletességet tanúsítson.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Együttműködő Nemzet Program jóvoltából a határon túli magyar települések iskolásai is részt vettek a nagyszabású szónokversenyen, melynek helyi és regionális döntői már hónapokkal ezelőtt lezajlottak, akik közül a legjobbak jöttek el szombaton Budapestre.